Nincs annyi hajamszála, ahányszor ezt a kérdést feltettem az ismerőseimnek, barátaimnak, volt pároknak és leendőknek, akik végül nem lettek azok. Egyik kedvenc mondásom, amit szintén rengetegszer elszoktam mondani: "Az őszinteség nem fáj." (egy korábbi bejegyzésben az őszinteséget igazsággal helyettesítettem, ami éppen ugyanannyira helytálló, mint az őszinteség). Vizsgáljuk meg jobban ezt a kijelentést.
Az emberek 90 %-ának fáj az őszinteség. A könnyebb út, amely a hazugságban létezéshez vezet, jobban tetszik nekik. Miért könnyebb megemészteni egy kitalált világot? A nő, aki elhiszi, hogy a párja nem csalja meg. A barát, aki feltétlen bizalommal fordul a másikhoz, és elhiszi, hogy nem adódnak tovább a titkai. A szülő, aki elhiszi, hogy a gyereke nem részegedik le minden buliban, és még soha nem nyúlt droghoz. Számtalan példát lehetne erre hozni, a fentiekből nekem csak egy ilyen kellemetlen élmény jutott. A barátság elbukása.
Majdnem minden ember úgy emlékszik vissza a középiskolai évekre, mint élete legjobb éveire. Én akkor döbbentem rá jó pár igazságra az emberekkel kapcsolatban.. Fájt. Fájt az igazság, hogy olyanok, amilyenek. Mindent megtesznek a népszerűségért.. Mindenkin áttaposnak ennek érdekében és nem félnek az eszközöktől. Dohányoznak, isznak és egyéb borzalmakat tesznek meg azért, hogy a tinédzser társadalom krémjéhez tartozhassanak. Most mondhattok, amit akartok, én tudom mi az elsődleges reakció. Féltékeny vagyok, igaz? Őszintén szólva, én ezekre egy kicsit se vagyok féltékeny. És inkább voltam egyedül egész középiskola alatt, semmint ezekhez kelljen alkalmazkodnom. Elmartam magam mellől azokat, akik ilyenekbe akartak belerángatni.. Én próbáltam. Nem tetszett.. Őszinte voltam.. és nekik fájt az én őszinteségem, utáltak érte. Jobb volt utálva lenni, mint hazugágból szeretve. :)
Mi a helyzet a maradék 10 %-kal? Én is idetartozom. Nem szoktam hazudni olyan kérdésekben, ami a másik életét mélyen érinti. Ha mégis megteszem, akkor biztosan nyomós okom van rá, de az esetek 99 %-ában nem teszek ilyet. Rengetegszer kerültem már ilyen miatt kellemetlen helyzetbe.. Ha én el tudom fogadni hiszti nélkül, amit mások mondanak nekem, akkor ők miért nem tudják? Elvileg a nők dolga a hisztizés, de tegnap például egy fiú kezdett el nekem balhét csapni, amikor kertelés nélkül elmondtam neki, hogy mire vágyom, és az bizony sajnos nem ő. Nagyon jól tudom, hogy ez milyen érzés, de nem jobb mégis emelt fővel távozni, és némi büszkeséget megőrizni?
Azt hiszem, kimondtam a kulcsot.. Büszkeség. Ezt kell megőrizni. Bár sajnos mindig van olyan, akivel szemben nem fogunk tudni erősek maradni. :)
E.M.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.